Trying to explain.. / Igyekszem megmagyarázni..

My dear Readers.. (If you are still here.. But I wouldn't wonder if you were not..)

I don't even know where to start...

I couldn't really explain why I have left this space for so long.. It just happened from one day to another.. 

Really.. One day I was still making projects from the 'Quilt Petite' book and I had the fabrics for the next project already cut on my desk when suddenly, I just couldn't do anything anymore.. Since that day I haven't sewed a single thhing, and I only crocheted a soft ball for a little newborn boy..

I couldn't explain why.. I tried to find out what happened to me.. I had a difficult time in my private life, but to be honest when I started crocheting and sewing I also had a difficult time and back then these activities were like therapy for me.. They healed my soul..

But not this time.. And I just wasn't sure about the reason or maybe worse, I was ashamed of the reason..

Until I read my dearest blogger's blog post.. 

She is preparing a good-bye.. She will finish her blog for a while for sure...

I felt very sad about that, but I already felt that this is going to come.. Somehow, I could feel it since a while from her previous posts.. 

She was my biggest inspiration when I started blogging and it was so amazing how many times I felt the same way she did or had the same doubts as she had.. Even if I don't know her personally, even if she is a mom of 3, even if she is older than me and even if we live in different countries..

Why am I telling you this??

Because as I was reading her blog post, one sentence especially hit me..

"How does someone recover from inspiration overload that killed the natural creative spirit?"

I wasn't able to find the words so perfectly as she did, but I was feeling the same way since a while.. After that blog post she wrote another one, which tells a bit more about her feelings regarding this sentence and I absolutely agree with her..

I started using Instagram a few months ago and I absolutely loved it in the beginning.. Beautiful photos, lovely projects and soo many inspiration.. 

I also started to show my projects and was happy about the feedbacks and likes.. But when I saw many others who are posting photos almost every day about new projects, with perfectly made photos, I started to feel that I am not posting enough, my photos are not good enough and I am just not good enough.. I couldn't keep on running and couldn't keep up with this speed the world is dictating..

One day to another I just stopped. Out of the sudden I gave up.. I felt ashamed and felt as a loser.. 

This world is just too fast for me.. 

When a new fabric collection comes out and you already saw it everywhere online and you just have a feeling you have to have these fabrics too.. And it gets to the shops, you buy it, you are happy, you have ideas what to do with it and about 1 or 2 weeks later (sometimes it doesn't even take that long) the designer shows another collection and the circle starts again.. You couldn't even 'get to know' the first collection you bought, because there is already a new one you have to get!!! 

It is just so incredibly fast and so incredibly tiring..

I mean it is very tiring for me and I cannot keep up with it anymore.. 

I got frustrated.. I truly wanted to keep up with this speed.. I wanted to be similar to my role-models, and said if they can do it, I can do it too.. But I have to admit that during this run I feel I have lost myself.. I have lost my own motivation and my own perspective..

I have compared myself and wanted to be like others or do what others do.. But this direction is just not right.. 

I would like to slow down and do things just for fun, just because I would like to make them and not because I have the feeling I have to make them.. (And please, don't get me wrong, I don't blame anyone else, I put this pressure on myself.. This is only my own fault..)

I am just not very sure where to start or where to continue now..

I loved my blog and loved to show you the projects I made or tell a bit about the things I like or the things I do.. It is like a diary for me and it is so good to look through it now and then..

And I also love my little Etsy shop. I am so glad when I can help people to get the fabrics or yarns they are looking for or wouldn't be able to get easily in their own country..

What I can tell you is, that I will definitely continue, just don't know when and how.. I am sorry, if I have disappointed you or if I have already lost some of you..

Sometimes, I am not even sure if these posts count, but I feel they count for me and what important is, that I want to concentrate on things that are not frustrating me but are making me happy instead!!

See you soon!!

Love, Sophiee

P.S.: Thank you, Annette for helping me talking about this and also for helping me being able to see these things clearer.. I can already tell you, I will miss you much!! 

............................................................................................................................................................................

Kedves Olvasóim.. (ha egyáltalán még itt vagytok.. bár nem csodálkoznék, ha már nem lennétek..)

Nem is tudom pontosan, hogy hol kezdjem..

Nem igazán tudtam eddig megmagyarázni, hogy miért tűntem el innen ilyen nagyon.. Egyszerűen egyik napról a másikra történt..

De tényleg.. Egyik nap még a ’Quilt Petite’ könyvből készítettem a projekteket és már a következő munkához is ott sorakoztak a levágott anyag darabkák, amikor egyszerűen képtelen voltam tovább dolgozni velük..  Azóta egyetlen dolgot sem varrtam és csak egy kis puha labdát horgoltam a baráti körünkben született kisfiúnak..

Nem tudtam igazán megmagyarázni, hogy miért.. Csak próbáltam megfejteni, mi is történt velem..  A magánéletemben egy nehezebb időszakot éltem át, de őszintén szólva, amikor elkezdtem horgolni és varrni, akkor is egy nehezebb időszak közepén voltam és akkor ezek a tevékenységek terápiaként hatottak rám, szinte gyógyították a lelkem..

Most viszont más volt a helyzet.. És nem igazán voltam tisztában az okkal, illetve ami még rosszabb, inkább szégyelltem az okát..

Amíg néhány napja el nem olvastam a kedvenc blog írónőmnek a blog bejegyzését..

Búcsúzik a blogjától, egy időre legalábbis mindenképp.

Nagyon sajnálom, bár egy ideje már volt egy olyan érzésem, hogy talán ez következik..

Ő volt a legnagyobb inspirációm, amikor elkezdtem ezt a blogot és annyira hihetetlen, hányszor éreztem ugyanúgy, ahogy ő, vagy voltak olyan kétségeim, mint neki..

Még akkor is, ha nem ismerem őt személyesen, még akkor is, ha ő egy három gyermekes anyuka, idősebb is nálam és más országokban is élünk.

Hogy miért is mesélem ezt el nektek??

Mert miközben a blog bejegyzését olvastam, egy mondata különösen szíven ütött..

„Hogyan tud valaki felépülni abból az inspiráció túltengésből, ami megölte az ember természetes kreatív énjét?”

Én nem tudtam ezt ilyen szépen megfogalmazni, ahogyan ő tette, de egy ideje ugyanígy érzek, ahogy ő..

Azóta egy másik bejegyzést is írt, amiben jobban kifejti, mit is értett ez alatt és én teljes mértékig egyet értek vele. (Aki nem tudná angolul elolvasni, annak röviden csak annyi, hogy az írónőnek elege lett abból a gyorsaságból, amit a különböző internetes fórumok diktálnak.. Minden nap százával lát az ember újabb és újabb projekteket, egyesek őrült gyorsasággal ontják a horgolt termékeket és ő úgy érzi, hogy nem tudja és nem is akarja már felvenni a versenyt.. Ami korábban ösztönzően és pozitívan hatott rá, az most lehúzza és úgy érzi tőle, hogy nem elég jó..)

Néhány hónappal ezelőtt én is elkezdtem használni az Instagramot (online alkalmazás, ahol az ember saját fényképeit is megoszthatja és végeláthatatlan fényképáradatot találhat különböző témákban) és az elején nagyon is tetszett, élveztem.. Csodálatos képek, szebbnél szebb munkák és annyi, de annyi inspiráció..

Én is elkezdtem feltölteni a képeimet és örültem minden egyes visszajelzésnek, kedvelésnek.. De amikor láttam, hogy mások szinte nap, mint nap újabb és újabb elkészült projektek mutatnak fel és tökéletesebbnél tökéletesebb fotókat készítenek, úgy éreztem, hogy én nem tudok eleget felmutatni, a képeim nem elég jók és egyáltalán én nem vagyok elég jó.. Nem tudtam tartani a versenyt és nem tudtam tartani az iramot, amit ez a világ diktál..

Egyik napról a másikra egyszerűen csak leálltam. A semmiből egyszercsak feladtam.. Szégyelltem magam és úgy éreztem, egy vesztes vagyok..

Ez a világ egyszerűen túl gyors nekem..

Amikor kijön egy új anyagkollekció és már mindenütt látod a neten, úgy érzed, hogy ezek az anyagok neked is kellenek.. Aztán végre kapható lesz a boltokban, megveszed, boldog vagy, vannak ötleteid, hogy miket készítesz majd belőle és 1 vagy 2 hét múlva (néha ennél még korábban is) a tervező már egy újabb kollekciót mutat be és a kör kezdődik elölről.. Még ’meg sem ismerkedtél’ az előző kollekcióval, amit megvettél, máris ott a következő, aminél újra úgy érzed, neked ez is kell!!!

Valahogy olyan őrülten gyors és olyan őrülten fárasztó..

Akarom mondani számomra rettentően fárasztó és már nem vagyok képes igazán lépést tartani vele..

Frusztrál.. Én tényleg igyekeztem tartani a tempót és igyekeztem hasonlítani a példaképeimre.. Azt mondogattam, ha ők képesek rá, akkor én is az vagyok.. De be kell vallanom, hogy ebben a rohanásban úgy érzem, hogy elvesztettem önmagam.. Elvesztettem a saját motivációmat és a saját látásmódomat..

Másokkal hasonlítottam össze magam és olyan akartam lenni, mint ők, vagy legalábbis azt csinálni, amit ők..

Ez viszont nem jó irány..

Szeretnék lassítani és csak a magam kedvére készíteni dolgokat, azért, mert azokat szeretném csinálni és nem azért, mert úgy érzem, azokat kell csinálnom.. (Kérlek, ne értsetek félre, senki mást nem hibáztatok ezért, én tettem magamra ezt a nyomást, úgyhogy ez egyedül az én hibám..)

Most csak abban nem vagyok igazán biztos, hogy hol kezdjem, illetve folytassam..

Nagyon szerettem ezt a blogot és szerettem megmutatni a dolgokat, amiket készítettem, vagy mesélni kicsit arról, miket csinálok, miket szeretek.. Olyan, mint egy napló, amit nagyon jó időnként átlapozgatni..

És nagyon szeretem az Etsy boltomat is. Nagyon örülök, amikor segíthetek embereknek hozzájutni olyan anyagokhoz, fonalakhoz, amiket keresnek vagy különben sokkal nehezebben jutnának hozzá..

Amit elmondhatok, hogy biztosan folytatni fogom, csak még nem tudom mikor és hogyan.. Bocsánatot kérek, ha csalódást okoztam egyeseknek, vagy ha néhányotokat már elvesztettem..

Gyakran abban sem vagyok biztos, hogy ezek a bejegyzések számítanak-e egyáltalán, de úgy érzem, hogy nekem igen, és ami fontos, hogy szeretnék olyan dolgokra koncentrálni, amik nem frusztrálnak, hanem inkább boldoggá tesznek!!

Hamarosan találkozunk!!

Szeretettel, Sophiee

P.S.: Köszönöm Annette, hogy segítettél mindezt felvállalni és tisztázni magamban.. Már most mondhatom, hogy nagyon fogsz hiányozni!!